|
Az előzmények: A "legenda" szerint az USA-ban a marhapásztorok az erdészettől átvett
festékes jelölőpisztolyokkal a tábortűznél unaloműzésből egymást festékezték össze. Innen
már csak egy lépés volt a Paintball feltalálása.
1981-ben kezdődött minden: egy 12 résztvevőből álló légpisztolyokkal felszerelkezett csapat
játszott zászlószerzésre. Azóta a játék egy több milliós sporttá nötte ki magát. Hamarosan
olyan nagy cégek szálltak be a Paintball felszerelések gyártásába mint a Daisy és a Crossmann
(légfegyvergyárak) valamint a Scott (síszemüvegek) és a JT USA (motocross felszerelések).
Manapság számos amatőr és profi versenyen mérhetik össze tudásukat a játékosok, ahol gyakran
több ezer dolláros fődíjak várják a győzteseket. A versenyeket olyan szponzorok támogatják mint
a Pepsi-Cola vagy a Budweiser. Manapság pedig szinte megszámlálhatatlan gyártó forgalmaz kellékeket
a paintballhoz.
Felszerelés: eleinte kizárólag ún. pumpás fegyvereket használtak, melyet minden lövés
után fel kellett húzni. Ez az amerikai filmekből ismert macsó mozdulat az akcióhősöknek biztosan
jól áll, de a valóságban csak nagyon gyenge tűzgyorsaságot jelent. Így kézenfekvő volt, hogy hamrosan
félautomata rendszerű fegyvert is ki fognak találni, amely a kilencvenes évek végére szinte teljesen
kiszorította a pumpás fegyvereket. A fegyvereket működtető hajtógáz is nagy feljlődésen ment keresztül:
Amíg a hőskorszakban a háztartásból is ismert 2-8 g-os CO2 kapszulák játszották a főszerepet, a 90-es
évekre a tűzgyorsasággal lépést tartó palackok elérték a 4-600 g-os töltőtömeget. A széndioxid viszont nagyon érzékeny
a hőmérséklet változásra, hidegben akár már 6-7 C fok alatt befagyhat. Éppen ezért a 2000-es évek elejétől
a nagynyomású, sürített levegős vagy nitrogénes palackok terjedtek el, elsősorban a versenyzők között.
A játék lényege: ez az egyetlen dolog ami az idők során semmit nem változott.
A légfegyverek 0.68-as kaliberű (kb. 16 mm) "puha" zselatingolyót (olajos ételfestékkel töltve) lőnek ki, amely szilárd felületre érve szétfröccsen
és megjelöli a játékost. Az eltalált játékos kiesett a játékból a következő körig.
A játék típusai: A résztvevők számától függően lehet játszani utolsó emberig, zászlószerzésre,
területfoglalásra stb. A hivatalos versenyek kategóriái: 3, 5, 10 fős csapatversenyek leggyakrabban
zászlószerzésre.
Az úgynevezett szcenárió játékokban nagyszámú jétékos vesz részt és általában valamilyen komplex feladatot
kell megoldaniuk. Nem ritka a több száz fős szcenárió játék sem.
A játéktér: Általában szabadban fás-bokros területen, erdőben, romos épületben vagy ezek hiányában
mesterséges tereptárgyak között játszák. A versenypaintball, a könnyebb bíráskodás érdekében szinte mindig
tiszta, vízszintes pályán, jól átlátható mesterséges akadályok között zajlik. A pályát speciális hálóval veszik körül,
így a mérközéseket nézők is figyelemmel kísérhetik.
|